Csúcshatás - Online film


Csúcshatás teljes film online


Eddie Morra (Bradley Cooper) könyves szerző, aki éppen író válságban került legújabb könyve kapcsán, azonban pillanatok alatt megváltozik az élete, amikor egy ismerőse egy vadontatúj gyógyszert szerez be neki, ami segítségével agykapacitása 100%-át ki tudja használni. Idegrendszerének minden szinapszisa lánga borul, minden, ami életében látott, halott vagy olvasott újra elérhetővé válik számára. Egy nap alatt képes lesz egy nyelvet elsajátítani, a legkomplexebb matematikai egyenleteket is kisujjból megoldja, sőt bárkit képes lesz elcsábítani, akivel szóba elegyedik – mindaddig, míg folyamatosan szedi a még tesztelés előtt álló szert. Eddie hamarosan a Wall Street császára lesz, és felkelti a figyelmét egy pénzügyi mogulnak, Carl Van Loon (Robert De Niro) is, aki tanácsadónak hívja a világ legnagyobb cégkomplexumához létrejövetelének lebonyolításához. Eddie-re azonban olyan emberek is felfigyelnek, akik maguknak akarják a szert, ráadásul a drog brutális mellékhatásai is kezdenek rajta jelentkezni
























Skyline HUn Teljes Film Online

Címkék:


Skyline

teljes film

színes, amerikai sci-fi, 94 perc, 2010 

rendező: Greg StrauseColin Strause
forgatókönyvíró: Joshua CordesLiam O'Donnell
zeneszerző: Matthew Margeson
operatőr: Michael Watson
vágó: Nicholas Wayman-Harris

szereplő(k): 
Eric Balfour (Jarrod)
Scottie Thompson (Elaine)
Brittany Daniel (Candice)
Crystal Reed (Denise)
Neil Hopkins (Ray)
Donald Faison (Terry)
David Zayas (Oliver)









Stigmata


Stigmata teljes film

Andrew atya (Gabriel Byrne) a Vatikán egyik szaktekintélye, a megmagyarázhatatlan csodákkal foglalkozik. Brazíliába küldik, ahol egy kisváros templomában könnyezni látták a szentek szobrait. Közben Amerikában furcsa dolgok történnek egy egészen nyugodt, mindennapos lánnyal. Frankie (Patricia Arquette) először orvosokhoz és pszichológusokhoz fordul magyarázatért. Testén kiütköznek Krisztus szenvedésének jegyei, a stigmák. Az egyház Andrew atyát értesíti. A lánnyal való találkozáskor a pap megérzi a fenyegető, ellentétes erőket. Nyomozása során kétezer éves imaszöveg kerül elő, amely mintha korunk emberét figyelmeztetné valami közelgő tragédiára.










Kegyenc Fegyenc (Teljes film)


Kegyenc fegyenc teljes film

Stan Mintont (Rob Schneider) a kisstílű szélhámost csalásért elítélik. Agyafúrt ügyvédje segítségével azonban Stannek sikerül némi időt nyernie, így van némi esélye túlélni a börtön kegyetlenségét. Stan úgy dönt, hogy kiképezteti magát. A titokzatos Mester (David Carradine) segítségét kéri, faragjon belőle rettenetes harcművészt, hogy képes legyen állni a sarat, mire eljön az idő. A hónapok során Stanből valóban kíméletlen harcos válik, s mikor bevonul a börtönbe, rá kell jönnie, hogy a dutyi egyáltalán nem olyan, mint amilyennek elképzelte.










2012 ha eljő a világ vége (Teljes film)

Címkék:



2012 - Ha eljő a világvége

(2012 Doomsday)


Dr. Frank Richards (Dale Midkiff) Mexikóban kétezer éves arany feszületet talál. Közben a tudósok arra a következtetésre jutnak, hogy a Föld 26 órán belül meg fog állni. A vulkánkitörések és földrengések egyre gyakoribbak, ráadásul az éghajlat is alaposan megváltozik. De vannak páran, akiket valami belső sugallat egy ősrégi maja piramishoz vezet, ahol a jóslat szerint isten kiválasztottjai találkoznak.

színes, magyarul beszélő, amerikai katasztrófa film
92 perc, 2008 

rendező: Nick Everhart
író: Naomi L. Selfman
forgatókönyvíró: Nick Everhart
operatőr: Mark Atkins
zene: Ralph Rieckermann
vágó: Nick EverhartKate Noonan

szereplő(k): 
Cliff De Young (Lloyd)
Ami Dolenz (Susan)
Dale Midkiff (Dr. Frank Richards)
Joshua Lee (Alex)
Danae Nason (Sarah)






2012 Ha eljő a világvége - online film - Youtube





Brilliáns meló - teljes film online

Címkék: , ,

Brilliáns meló - Online film - Youtube

Brilliáns meló

(The Big Bang)



amerikai thriller, 2011

Cruz (Antonio Banderas) magánnyomozót a börtönből nemrég szabadult orosz boxoló egy eltűnt sztriptíztáncos felkutatásával bízza meg. A munka nem tűnik túl bonyolultnak, mindaddig, amíg Cruz észre nem veszi, hogy mindenki, akit a lány hollétéről kérdezett meghal. Cruz egyre mániákusabban veti bele magát a lány keresésébe és lassan döbben csak rá, hogy sokkal nagyobb tét forog kockán, mint a lány holléte. A los angelesi alvilág legkülönbözőbb figuráit és a rendőrséget is magával rántó rejtély kulcsa az évekkel ezelőtt a mafia kezéből kikerült csiszolatlan gyémántok sorsa, amely Kaliforniától Új Mexikóig senkit nem hagy nyugodni. Akcióval és a thriller műfaj elemeivel megpakolt igazi film-noir, amely okos párbeszédeivel és folytonos csavarjaival a film végéig a képernyő elé szegez. 








Sorsügynökség (The Adjustment Bureau) - Online film

Címkék: , ,

Sorsügynökség

(The Adjustment Bureau)



színes, magyarul beszélő, amerikai thriller, 106 perc, 2010

Sorsügynökség Online - Yoututbe

Mi irányítjuk a sorsunkat, vagy láthatatlan erők manipulálnak? Matt Damon ebben a thrillerben egy olyan embert alakít, aki bepillant a jövőbe, amit a végzet szánt neki, és rájön, hogy valami mást akar. Ahhoz, hogy ezt elérje, a nyomába kell erednie az egyetlen nőnek, akit valaha szeretett, a modern New York utcáin és utcái alatt.

David Norris, az ambiciózus politikus egy hajszálra van attól, hogy bekerüljön a szenátusba, amikor megismerkedik a gyönyörű balett-táncossal, Elise Sellasszal. Ez a nő senkihez sem fogható. Csakhogy amint David ráébred, hogy beleszeretett a lányba, titokzatos erők fognak össze, hogy távol tartsák egymástól a két embert.

David megtudja, hogy a sors ügynökeivel szállt szembe, mégpedig a Helyreigazító Iroda embereivel, akik minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megakadályozzák David és Elise együttlétét. Ilyen túlerővel szemben David két dolgot tehet: vagy lemond a lányról, és elfogadja a számára elrendelt utat vagy kockára tesz mindent, hogy szembe szálljon a sorssal, és együtt legyen a lánnyal.










rendező: George Nolfi
író: Philip K. Dick
forgatókönyvíró: George Nolfi
zeneszerző: James Horner
operatőr: John Toll
producer: Bill CarraroMichael HackettChris Moore
vágó: Jay Rabinowitz

szereplő(k): 
Matt Damon (David Norris)
Emily Blunt (Elise Sellas)
Shohreh Aghdashloo (Mrs. Norris)
John Slattery (Richardson)
Terence Stamp (Thompson)
Anthony Mackie (Harry)
Michael Kelly (Charlie Traynor)
Anthony Ruivivar (McCrady)

szinkronhang: 
Stohl András
Pálmai Anna
Széles Tamás
Dunai Tamás
Barabás Kiss Zoltán
Szersén Gyula

A.I. - Mesterséges értelem (teljes film)

A.I. - Mesterséges értelem (teljes film)

Teljes filmek online

Színes, szinkronizált, amerikai sci-fi, 145 perc, 2001 



A XXI. század közepére az emberiség életét az új típusú, saját létükről is tudó komputerek teszik tökéletessé. Ezek a gépek segítenek átvészelni a természeti katasztrófákat: a sarki jégpáncélok megolvadását és a kontinensek parti területeinek víz alá kerülését is. A komputerek robotokat működtetnek, és ezek egyike, egy android a gépek evolúciójának új lépcsőfokára ér: alkotói érzésekkel ruházzák fel. A film az ő érzelmeinek fejlődéséről, és a körülötte élők reakcióiról szól, arról, hogy lehet-e a komputer-ember több, mint gép.

A film a XX. század egyik legnagyobb rendezőegyéniségének, az 1999-ben elhunyt Stanley Kubrick-nak utolsó filmterve alapján készült. Kubrick még életében felkérte a rendezésre az egyetlen embert, aki szerinte képes ezt az álmot vászonra varázsolni: Steven Spielberg-et. A két látszólag nagyon különböző, ám kétségtelenül nagyformátumú rendező közös munkájából a filmtörténet egyik legérdekesebb, gyönyörű és megrázó alkotása született.

Stáblista:
rendező: Steven Spielberg
író: Brian AldissIan Watson
forgatókönyvíró: Steven Spielberg
zeneszerző: John Williams
operatőr: Janusz Kaminski
díszlettervező: Tom ValentineRichard L. JohnsonWilliam James Teegarden
jelmeztervező: Bob Ringwood
producer: Kathleen KennedySteven SpielbergBonnie Curtis
executive producer: Walter F. ParkesJan Harlan
látványtervező: Rick Carter
vágó: Michael Kahn

szereplő(k): 
Haley Joel Osment (David)
Jude Law (Gigolo Joe)
Frances O'Connor (Monica Swinton)
Sam Robards (Henry Swinton)
Jake Thomas (Martin Swinton)
Brendan Gleeson (Lord Johnson-Johnson)
William Hurt (Hobby professzor)
Robin Williams (dr. Tudor hangja)
Jack Angel (Maci hangja)
Keith Campbell
Miguel Pérez

Leszbikus vámpírok gyilkosai (Teljes film)

Címkék:


Leszbikus vámpírok gyilkosai, teljes film online



Két srác, Jimmy és Fletch egy kisvárosban tölti szabadságát - Jimmy, miután sok-sok együtt töltött év után kidobja barátnője, extrém kikapcsolódásra vágyik. A város melletti erdőben kirándulva egy viskóra bukkanak, hol ingyen megszállhatnak. Ráadásul pont arra tart egy minibusz, tele fiatal lányokkal. 

Bár az este nagyon ígéretesnek tűnik a fiúk számára, a sötét beálltával rémületes felfedezés birtokába jutnak: a ház elátkozott, s ha egy ott tartózkodó lány betölti 18. életévét, leszbikus vámpírrá változik.Ráadásul messze még a reggel.


A tetovált lány - A film - 2009 - Part 2/2

A tetovált lány

Teljes filmek online/



A titkok soká élnek. Negyven évvel ezelőtt egy családi ünnepség közben eltűnt a nagyhatalmú Vanger-klán egyik tagja, Harriet. Az idős milliárdos meg van róla győződve, hogy unokahúgát meggyilkolták, ezért felbérel egy állás nélkül maradt újságírót, hogy járjon utána az ügynek. A férfi (Daniel Craig) nyomozni kezd, és segítséget is talál egy tehetséges komputerhacker (Rooney Mara) személyében. Közös kutatásuk túl sok érdeket sért és rég eltemetett titkot fenyeget, és újabb gyilkosságra derít fényt.

A tetovált lány - A film - Part 1/2

Címkék:

Tetovált lány online film teljes


Negyven esztendővel ezelőtt, egy családi összejövetel alkalmával titokzatos körülmények között eltűnt Harriet Vanger. A lány testét sohasem találták meg. A nagybátyja, Henrik meg van győződve arról, hogy Harrietet meggyilkolták, és a tettest a Vanger-klán tagjai között kell keresni. Megbízza a lecsúszott gazdasági újságírót, Mikael Blomkvistet, hogy próbálja meg kideríteni, mi történt. A férfi nem várt segítőtársra akad a tetovált hacker lány, Lisbeth személyében. Minél mélyebbre ás a furcsa páros a múltban, annál sötétebb és veszélyesebb dolgok kerülnek felszínre.























Hold (Moon) (teljes film)

Hold teljes film

Moon




Sam Bell asztronauta (Sam Rockwell) egyedül dolgozik a Holdon, számítógépe, Gerty segítségével küldi az itt kitermelt erőforrást a Földre, ezáltal megmentve bolygónk összeomlott energiagazdálkodását. A Holdon eltöltött hároméves megbízásának végéhez közeledve saját magával kerül összeütközésbe.



Torrente 2 (magyar szinkronnal, teljes film)

Címkék:

Torrente 2 (magyar szinkronnal, teljes film)

Teljes filmek online


Kedvenc mocskos álfelügyelőnk, a Törvény balkeze visszatért... Torrente (Santiago Segura), miután felélte ebül szerzett összes pénzét a kaszinókban, a csodálatos Marbellára költözik és újra magánnyomozónak áll. Abban bízik, hogy oda még nem jutott el a híre. Társa, a kábítószeres Cuco (Gabino Diego) segítségével hamarosan egy terrorista összeesküvés nyomára bukkan: az elvetemült Spinelli (José Luis Moreno) két rakétát akar a tengerparti városra kilőni. Torrentének maradék eszét és erejét össze kell szednie ahhoz, hogy túljárjon a furfangos Spinelli eszén és Spanyolország leghősiesebb zsaruja lehessen...